Epilógus helyett

2010.06.27. 20:10 namhanman

Deathcrow kolléga pompás összegzést írt, én csupán  néhány fotóval egészíteném azt ki:  a magyar-koreai barátság jegyében egy exkluzív nagykövetes képpel, valamint néhány gólöröm-snapshottal (a helyszín továbbra is a Batthyány téri Angelika café volt).

Bal oldalt Őexc. Lengyel Miklós, a Magyar Köztársaság koreai nagykövete, míg vele szemben Őexc. Suh Chung-ha, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete látható.




 

2 komment

Címkék: vb korea szurkolás

Gyertek haza fiúk

2010.06.27. 13:16 DC42

Egy nemzet büszke rátok.

Dél-Korea letette névjegyét a labdarúgásban. Idegen földön, bírói segédlet nélkül továbbjutott a csoportból Nigéria és Görögország előtt, és a kieséses szakaszban egy fantasztikus meccsen alulmaradt Uruguay ellen.

Ez a világbajnokság eddig sok meglepetést hozott: az olaszok és a franciák nem csak szimplán csalódást okoztak, hanem szégyent is hoztak a futballra. Amikor egy egész nemzet egyként áll a csapat mögött, gyalázatos dolog úgy fellépni a gyepszőnyegre, ahogy ők tették.

Veszítettek, de nem csak az eredménytáblán mutatkozik meg néhány szám formájában, hanem - és ez az igazi érték - a szurkolók szívében is.

Dél-Korea esete szerencsére más. Igen, sokat hibáztak a fiúk: "ingyen" góllal szerzett vezetést Uruguay, és a szerencse se állt mellénk a kapufa esetén, de nem adták fel. Támadtak, kihajtották a lelküket is az egalizálásért, és őrületes meccsen egyenlítettek, hogy aztán jöjjön Suárez, aki tegnap délután a végzetünk lett. Csavarása védhetetlenül csapódott a kapuba. Volt esélyünk az egyenlítésre ezután is, de ez most nem sikerült.

Szomorú vagyok, mert nem jutottunk tovább, de büszke vagyok, mert minden tőle telhetőt megtett a csapat. El kell ismerni, Uruguay volt a jobb tegnap. Sok sikert kívánuk nekik a továbbiakban.

Ázsia Tigrisei azon kiesettek kicsiny sorához csatlakozott (Amerika és Új-Zéland mellett), akiket rengeteg szeretettel várnak odahaza. Megérdemlik, büszkévé tettek minket.

És a jövő?

Viszlát 4 év múlva , Brazíliában.

17 komment

Címkék: vb korea endgame

Rövid leszek: a dél-koreai csapat egy kiegyenlített, kemény meccsen a hosszabbításban megszerzett góljával fog továbbjutni. Okok:

Erőtöbbszöröző, lelkes drukker-hölgyek, illetőleg sajátos orrfurulyázással buzdító koreai szurkolók! Daehan Minguk fighting!

3 komment

Címkék: vb csaj korea szurkolás

A hajnal békés csendjét fél millió vidám szurkoló töri meg. A korai kezdés ellenére (3:30) Koreában csak a köztereken legalább 500.000 szurker - szóismétlés következik, bocs - szurkolt a csapatnak az óriáskivetítők előtt. Szöul központját negyed millió ember festette vörösre.

Az első nigériai gól után a jókedv kissé csökkent, de Lee Jung-Soo - fejelni akartam, de aztán valahogy bekotortam - gólja után visszatért az önbizalom. Park Chu-Yong (a világbajnokság első szabadrúgásgólja, jegyezzük fel) találata után, és miután a kisebb kivetítőn  láthatta mindenki, hogy az argentinok rúgtak egyet Görögországnak: kitört a bál. Egy döntetlennel is már a következő körben Dél-Korea! A végén igaz a  frászt hozták ránk a nigériaiak, de szerencsére még három méterről se tudták eltalálni a kaput.

Véget ért a mérkőzés. Mindenki boldog, a csapat következő meccse már a kieséses szakaszban szombaton lesz, Uruguay ellen. A szurkolók nagy része miután kiörömködte magát elindult dolgozni vagy az iskolába, hisz lassan reggel hat van. Új nap kezdődött: lesz miről beszélgetni ma a kollégákkal. 

 

2 komment

Címkék: vb korea nigéria szurkolás

Továbbjutottunk

2010.06.22. 22:24 DC42

Egy szó, amely MINDENT elmond. Dél-Korea szép játékkal továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba.

7 komment

Aktualizáljuk azt a hibátlan fotót, amelyet az argentinok elleni meccs előtt elfelejtettünk kitenni: úgy fogunk átgázolni ma este a nigériaiakon, mint Huh Jung-moo edző úr Maradonán az 1986-os vb alkalmával! Vigyázó szemetek a Ki Sung-yong -- Lee Chung-yong -- Park Ji-sung -- Park Chu-young négyesfogatra vessétek! Taegeuk Jeonsa fighting!

4 komment

Címkék: vb argentína korea nigéria

Nagyon röviden: szép lányok fociznak. Én meg nyálcsorgatok.

 

 

 

 

 

6 komment

Cukiságveszély!

2010.06.21. 10:00 namhanman

Az argentinok elleni meccs után

Fighting!


Go Korea!


Ekként zúznak az 3 éves drukkerek!


Hajrá Vörös Ördögök!


Vuvuzela meets hanbok!

 

2 komment

Címkék: vb korea szurkolás

Huh Jung-Moo szövetségi kapitány a keddi sorsdöntő meccsre támadó játékot ígért. A legbiztosabb módunk a továbbjutásra az, hogy elverjük a nigériaiakat, minél több góllal. Úgy kettő találat már elég is lenne, valószínűtlen, hogy Görögország 3 gólt rámolna Argentínának.

Játékosaim cseppet sem csalódottak az Argentína elleni meccs után, balszerencsés körülmények között kaptuk a gólok felét. Koncentrálunk a következő találkozóra Nigéria ellen, amely az utolsó csoportmérkőzésünk. Nem úgy megyünk majd ki a pályára, hogy a döntetlen elfogadható végeredmény. Nehéz mérkőzés lesz, de mi a győzelemre törekszünk.
 
Huh Jung-Moo 

4 komment

Címkék: korea

Kellékek: Be the Reds!-es fanpóló, piros felfújható tapshelyettesítő bizgentyű, koreai focis fan-sál + gyógysör. Demonstrátor: namhanman.

2 komment

Címkék: vb korea szurkolás

süti beállítások módosítása