Vigasztalódjunk szembarát koreai hölgyeményekkel! Taegeuk Jeonsa (태극전사) fighting!

Vigasztalódjunk szembarát koreai hölgyeményekkel! Taegeuk Jeonsa (태극전사) fighting!

De nem is akárhogy!
Mert bizony ezt az argentin válogatottat meg lehet verni. Ahogy tegnap Svájc "gyönyörűen" bealázta a spanyolokat, úgy nekünk is simán sikerülhet.
Fegyelmezett játék, gyors kontrák és SZÉJJELSZEDJÜK a kokós kézilabdázó vezette ellenfelet. Egy gólt tudtak rúgni Nigériának, az is szabálytalan volt.
Twitteren keresztül közvetítünk:
Budapesten élő koreai cimboráimmal beszélgettem a görögök elleni mérkőzésről, illetve az argentinok elleni, holnapi találkozóról. Értékelés, esélylatolgatás és gólkirály-tippelés: lássuk, miként vélekedett minderről Han Soo-bin (1. kép), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem frissen végzett diákja, Park Chong-min (2. kép), a Semmelweis Egyetem másodéves orvostanhallgatója, valamint James Lim (3. kép), a Samsung Electronics budapesti munkatársa.
Számítottatok ilyen meggyőző focira a Koreai Harcosoktól már az első meccsen? Mi volt az legfőbb fegyverük a görögökkel szemben?
Han Soo-bin: Személy szerint nem gondolom, hogy _annyira_ meggyőző lett volna a
játékunk, de persze nagyon boldog vagyok, hogy két gólt is lőttünk a görögöknek. A játékosaink egyelőre még nem hozták ki magukból a maximumot, de a mentalitásuk mindenképpen dicsérendő, szerintem ebben rejlik a Vörös Ördögök legnagyobb ereje. Kihasználtuk a híres gyorsaságunkat, és ez jól működött Görögország ellen.
Park Chong-min: Igen, meg voltam róla győződve, hogy győzni fogunk a görögök ellen. Szerintem a szervezett csapatjátékunkkal és a magabiztosan teljesítő focistáinkkal kerekedtünk a görögök fölé. Persze nem szabad megfeledkeznünk a kiváló edzőnkről, Huh Jung-moo úrról sem.
James Lim: A koreai csapat legnagyobb érdeme szerintem a hihetetlen lelkesedése, nyerni akarása. További erőssége a csapatnak, hogy Park Ji-sunghoz hasonlóan külföldön focizó játékosokat is szerepeltet, és ez a diverzitás szerintem jót tesz az együttesünknek.
Mit gondoltok, ki volt a koreai csapat legjobb játékosa az első meccsen?
Han: Én Lee Young-pyót említeném, aki a védelmünk alapembere. Megbízhatóan, jól játszott, mint mindig. A kapusunkat (Jung Sung-yong) is ki szeretném emelni, szerintem szépeket védett.
Park: Sokan játszottak kiemelkedően, de ha egy valakit kéne mondani, akkor az Park Ji-sung lenne, mert épp a megfelelő időben talált be a görögök kapujába.
Lim: Mindenki jól játszott, különösen Park Ji-sung.
A második csoportmérkőzésen Argentínával fogunk megvívni. Mit gondoltok, milyen esélyekkel indul a dél-koreai csapat? Szerintetek milyen stratégiát eszelt ki Huh Jung-moo tréner úr?
Han: Úgy gondolom, hogy Argentínának jobb csapata van nálunk, de elnézve a Nigéria elleni meccsüket, a védelmük eléggé bizonytalannak tűnik. Ha ki tudjuk használni a gyorsaságunkat, akkor szerintem jól fogunk teljesíteni. Huh edző úr szerintem egy defenzív, kontratámadásokra épülő játékkal készül majd Maradona együttese ellen.
Park: Papírforma szerint jobbak nálunk az argentinok, de jellemző a Vörös Ördögökre, hogy várakozáson felül teljesítenek, ezért meggyőződésem, hogy ez korántsem lesz egy lefutott meccs.
Lim: Egyértelműen ez lesz a legnehezebb meccsünk, de szerintem Huh Jung-moo a gyors kontrákra épülő taktikával szerezhet majd kellemetlen perceket az argentinoknak.
Szerintetek ki lesz a dél-koreai csapat gólkirálya?
Han: Talán Park Ji-sung? Nem tudom, szerintem egyetlen játékosunk sem fog kettőnél több gólt lőni.
Park: Park Ji-sung.
Lim: Park Ji-sung vagy valamelyik csatárunk. Esetleg Lee Jung-soo.
Hányadik helyen fogunk végezni a csoporton belül? Továbbjutunk a legjobb 16 közé?
Han: Ha még szervezettebben játszunk, akkor semmi kétség, hogy továbbjutunk. Én a legjobb 8 közé várom a csapatot.
Park: Hát, barátom, nem tudom, mit hoz a jövő.^^
Lim: A várakozások szerint a 16 közé kerülünk, de én személy szerint a 8 közé jutásban reménykedem.
Már az első meccs után zúgott a fejem, ez a mennyiségű vuzuelázás már kicsit sok(k). Tiltsák be! :D

A mai meccsről nem is kívánok szólni, annyira lehengerlő volt a Koreai Harcosok teljesítménye. Jómagam a budapesti koreai kolónia foci vb-s főhadiszállásán, egy elegáns budai étterem kerthelyiségében néztem a meccset körülbelül 150 egyenvörösbe öltözött koreai társaságában, az első félidő végéig egyedüli magyarként (utóbb betoppant Dr. Szegő Andrea, a Magyar-Koreai Baráti Társaság elnöke is).
No, de beszéljenek inkább a videók alant: ekként buzdították nemzeti csapatukat a honi drukkerek:
Szöulban, a COEX névre hallgató, népszerű belvárosi bevásárlóközpont mozijában
Szöulban, szabadtéren
Daegu (ejtsd: Tegu) városában, szabadtéren (+ bónusz after-party)
Nagyon egyszerű: ha a következő meccsen a szeretett dél-koreai csapat megveri a kokós Maradona által vezetett argentinokat, kiszőkíttetem a hajam.
Tanúk: egy raklap ember, köztük Görögország és Nigéria szurkerképviselője.
Amennyiben győzünk 24 órán belül megy a szőkítés képriporttal. Köszöntem.