Gyertek haza fiúk

2010.06.27. 13:16 DC42

Egy nemzet büszke rátok.

Dél-Korea letette névjegyét a labdarúgásban. Idegen földön, bírói segédlet nélkül továbbjutott a csoportból Nigéria és Görögország előtt, és a kieséses szakaszban egy fantasztikus meccsen alulmaradt Uruguay ellen.

Ez a világbajnokság eddig sok meglepetést hozott: az olaszok és a franciák nem csak szimplán csalódást okoztak, hanem szégyent is hoztak a futballra. Amikor egy egész nemzet egyként áll a csapat mögött, gyalázatos dolog úgy fellépni a gyepszőnyegre, ahogy ők tették.

Veszítettek, de nem csak az eredménytáblán mutatkozik meg néhány szám formájában, hanem - és ez az igazi érték - a szurkolók szívében is.

Dél-Korea esete szerencsére más. Igen, sokat hibáztak a fiúk: "ingyen" góllal szerzett vezetést Uruguay, és a szerencse se állt mellénk a kapufa esetén, de nem adták fel. Támadtak, kihajtották a lelküket is az egalizálásért, és őrületes meccsen egyenlítettek, hogy aztán jöjjön Suárez, aki tegnap délután a végzetünk lett. Csavarása védhetetlenül csapódott a kapuba. Volt esélyünk az egyenlítésre ezután is, de ez most nem sikerült.

Szomorú vagyok, mert nem jutottunk tovább, de büszke vagyok, mert minden tőle telhetőt megtett a csapat. El kell ismerni, Uruguay volt a jobb tegnap. Sok sikert kívánuk nekik a továbbiakban.

Ázsia Tigrisei azon kiesettek kicsiny sorához csatlakozott (Amerika és Új-Zéland mellett), akiket rengeteg szeretettel várnak odahaza. Megérdemlik, büszkévé tettek minket.

És a jövő?

Viszlát 4 év múlva , Brazíliában.

17 komment

Címkék: vb korea endgame

A bejegyzés trackback címe:

https://koreatigrisei.blog.hu/api/trackback/id/tr22113361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csoj Kil Bong · http://www.youtube.com/user/eurovision#p/u/38/buGOZExVf8o 2010.06.27. 14:39:20

Bocsánat, de én nem ismerem el, hogy Uruguay jobb volt tegnap...

odamondó 2010.06.27. 15:24:21

nagyon tetszett a dél koreai foci. nagyon gyors passzokat csináltak és elég pontosan. folyamatosan izomból futottak ez más csapatra ritkán jellemző. sajnálom, hogy kiestek.

(más csapat is ilyen izomból futna akkor brutális meccsek lehetnének...)

DC42 · http://barcelonaban.blog.hu/ 2010.06.27. 16:09:35

@Csoj Kil Bong: Én nem fogom szidni Uruguayt meg ők is olyan szimpatikus "kis"csapat mint Dél-Korea. Egyenlő felek küzdelme, ők jöttek ki jobban tegnap.

namhanman 2010.06.27. 18:23:04

@Deathcrow: Gyönyörű epilógus volt, a szívemből szóltál!

flimo13 2010.06.27. 20:43:03

@Deathcrow: én nem így látom, Uruguay vezetett, nyílván nem ők kezdeményeztek, Korea egyenlített, majd Uruguay kis idő múlva megint gólt lőtt. Hogy hátrányban hagyták Koreának diktálni az iramot, az nem sokat számít.

ala vela 2010.06.27. 20:47:19

jspán gratulál a tisztetsnél talán több helytálláshoz

atlbilbaoo 2010.06.27. 22:56:51

Nem láttam fetrengő koreait, se délit se északit, mert nekem az északiak is szimpatikusak voltak. Bármennyire is cikizték itt a fórumon őket. Mindkét Korea tisztességesen helytállt, Észak-Korea szerencsétlen sorsolás áldozata lett. Lehet a szlovénok vagy a szlovákok csoportjából továbbjutottak volna. De megkapták Európa Ázsia és Dél-Amerika legjobb három csapatát.
Dél pedig megérdemelten jutott tovább, most nem volt szerencséjük, Uruguay jobb volt.
Majd 4 év múlva Brazíliában!

Csoj Kil Bong · http://www.youtube.com/user/eurovision#p/u/38/buGOZExVf8o 2010.06.27. 23:06:11

@Deathcrow: Ezzel így teljesen egyetértek.
@flimo13: Viccelsz, ugye? Direkt engedték a koreaiakat, hadd egyenlítsenek: )

Dok 2010.06.28. 00:18:51

"Amikor egy egész nemzet egyként áll a csapat mögött, gyalázatos dolog úgy fellépni a gyepszőnyegre, ahogy ők tették."

Ezzel vitatkoznék. Olaszországban is elég sokan kritizálták Lippit már a selejtezők alatt is, - Domenechről ne is beszéljünk - valamint a VB előtt a francia szurkolók 80%-a nem tartotta esélyesnek a saját válogatottját.

Ami Dél-Koreát illeti, egy nagyon kellemes, kulturált focit játszó gárdát ismerhettünk meg bennük, és ha nincs az a nyomorult 'kigurul szögletre, és mi jövünk kirúgással' gondolat a kapus fejében, még bármi is lehetett volna.
Jó csapat Uruguay, de ott van az a 'de...'

Szeretem az őszinte focit, és tőlük azt láttam.
Szép volt így is fiúk!
:-)

Dok 2010.06.28. 00:25:05

Még a margóra:
"gyalázatos dolog úgy fellépni a gyepszőnyegre, ahogy ők tették."

Ez viszont minden körülmények között igaz. Ha mögöttük állt nemzet, ha nem, sportember a pályán a sportember.

Így utólag talán az olaszok teljesítménye még rosszabb. A franciáknál régóta lehetett tudni, hogy nincs rendben a történet, de az olaszok egész egyszerűen átlustálkodták a VB-t.
Kapják be.

A 'gyalázatos' jelző helyénvaló.
Sajnos.

_Toto_ 2010.06.28. 00:35:07

Elvtársak! Árulás történt!

A népi korea blogcíme alá belinkelték az elnyomott korea bábkormányának focicsapatát.

kepfeltoltes.sektor.hu/feltoltott_kepek/1277677721.jpg

A dolgozó nép ilyen fokú elárulása nem maradhat büntetlenül, Taepodong-2 rakétáink már útban vannak az Index szerkesztősége felé.

Megvédjük a békét, harc árán is!!!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.06.28. 08:24:44

Szerintem az ázsiai focié a jövő. AZ nagyon sokat számít, hogy a saját érdekeiket alárendelik a csapatnak. Megtanultak focizni, nem reklamálnak, nem pofáznak, színészkednek, nem basztatják a kapitányt, játszanak.

Kazimír 2010.06.28. 12:50:47

Szép játék volt!
Látszott, hogy szorgalmasak és gyorsan tanulnak. Szimpatikusan futballoztak, és ennek lehet drukkolni. 4 év múlva is..

vidfamme 2010.06.28. 17:40:14

Nem hittem, hogy rajtam kivul meg van magyarul beszelo del-koreai szurkolo, ezert orommel olvasom a blogot, meg igy is, hogy csak a vegere fedeztem fel.

En 1994-tol vagyok Del-Korea szurkolo,
ezt ( www.fifa.com/worldcup/archive/edition=84/results/matches/match=3076/report.html ) a meccset volt szerencsem megnezni, amikor a nemet valogatott 3-2-re verte Koreat, de Korea 3-0-rol allt fel, es mar nem kellett volna sok perc ahhoz hogy nem csak egyelitsenek, de meg is nyerjek a meccset.

Azota szamomra a koreai hozzalas az etalon a focihoz. Orulok, hogy mas is gondolja igy :)

jjtiller · http://bowl.hu/ 2010.06.29. 11:16:27

@vidfamme: Bár számomra a mexikói labdarúgó-kultúra és -mentalitás az etalon, a legutóbbi vb-selejtezők óta az ázsiai focinak is híve lettem, különösen ajánlom mindenkinek azóta is pl. az Észak- vs. Dél-Korea összecsapás visszavágóját. Ma mindenképpen Japánért drukkolok, és én is remélem, hogy a koreaiakhoz (és persze mexikóiakhoz :)) hasonló nyílt, őszinte játéké a jövő, mégha a fifa ezt nem is biztos, hogy így akarja...
süti beállítások módosítása